sobota , 28 novembra 2020
husk
Najnovšie správy

GRATULÁLUNK!

Tisztelt Királyhelmeciek!

Néhány napja Szepsiben, a Szlovákiai Magyar Iskolák XX. Országos Tanévnyitó Ünnepségén egy nagyon felemelő, és nemcsak számomra büszkeségre okot adó eseménynek lehettem a tanúja. A városunk és a régiónk oktatásának évtizedek óta két meghatározó tagja, Bodnár Ibolya és Kanócz Katalin az Emberi Erőforrások Minisztériumának Külhoni Köznevelési Főosztálya vezetőjétől, valamint a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnökétől az Emberi Erőforrások Minisztériuma által adományozott köznevelési díjat – a Pedagógus Szolgálati Emlékéremet – vehette át. A kitüntetésre Pásztor Mónika óvodavezető, a határozott, következetes, munkatársaik számára példaértékű oktatói-nevelői munkájukért terjesztette fel az idén nyugdíjba vonuló óvodapedadgógusokat.

Bodnár Ibolya az óvodapedagógus  munkáját  1975-ben kezdte  a zempléni óvodában mint óvodavezető. 1979 és 1983 között a körtvélyesi, majd 1983 és 1991 között a királyhelmeci óvoda pedagógusaként dolgozott. 1991-től 2012-ig a Királyhelmeci Fábry Zoltán úti óvoda vezetője volt. 21 éves vezetői munkája alatt jelentős nevelői-oktatói eredményeket ért el, sikeresen alkalmazott célravezető pedagógiai módszereket az oktatásban. Példával szolgált környezete számára, a szlovákiai magyar nemzeti közösségünk értékeit képviselte. A Tőketerebesi járás királyhelmeci körzete magyar módszertani vezetőjénnként tanácsokkal és módszertani megoldásokkal támogatta az óvodavezetők és óvodapedagógusok munkáját. 2012-ben a Fábry úti óvoda a Kossuth utcai óvoda tagóvodájává vált, azóta Bodnár Ibolya lett a 11 csoport módszertani vezetője és az 5 magyar csoport képviselője. Bodnár Ibolya hivatásáért rajongó, magas szakmai tudással bíró óvodapedagógus. Segítőkészségével, lelkes együttműködésével, színvonalas szakmai munkájával elősegítette a királyhelmeci tagóvodák  hatékony és eredményes működését. Óvodapedagógus pályája során gyermekek százait nevelte, tanította. Tette ezt hatalmas szeretettel, mosollyal, és lendülettel. Évtizedeken keresztül fordult önzetlen szeretettel az óvodás gyermekek felé, hasznos tanácsaival pedig sokszor segítette a szülőket a gyermekneveléssel kapcsolatos problémák megoldásában. Szaktudását folyamatosan fejlesztette, rendszeresen vett részt szakmai továbbképzéseken. Éveken keresztül kiemelten foglalkozott a nevelési területek közül az anyanyelvi neveléssel, óvodai és a városi munkaközösség vezetői munkáját is segítette. Nagy hangsúlyt fektetett a gyermekek környezettudatos szemléletének alakítására, anyanyelvi fejlesztésére. Határozott, következetes, gyermekközpontú gondolkodású nevelő munkája, szakmai tudása, segítőkészsége, példaértékű munkatársai számára.

Kanócz Katalin óvodai munkásságát 1976-ban kezdte Királyhelmecen, ahol aztán 44 éven keresztül tevékenykedett, ebből 10 évig vezető óvónőként. Munkája során rendszeresen segítette a kezdő kolléganők beilleszkedését, valamint a gyakorlati tapasztalataiknak megszerzését. Az óvoda éves munkatervében meghatározottak szerinti felelősi munkáját maradéktalanul elvégezte, illetve ezen felüli munkát is szívesen vállalt. Az óvodát érintő pályázatok elkészítésében tevékenyen vett részt. Az óvoda fejlesztésében, szépítésében aktívan tevékenykedett, mindeközben angol nyelvű szakkört is vezetett az intézményben. Szakmai partnerként vett részt a nevelőtestület életében, támogatta a közös gondolkodást, az egyéni utak kiteljesedését. Az intézmény és a gyermekek érdekeit szem előtt tartva valósította meg a közösen kitűzött elképzeléseket. Kanócz Katalint jó vezetői attitűddel rendelkezik, demokratikus, empatikus, menedzsment-szemlélet jellemzi. Vezetése alatt a szülők aktivitása, részvétele az óvoda életében folyamatosan megerősödött. Szakmai felkészültsége kimagasló, önképzése folyamatos. Az intézményben jó, kiegyensúlyozott munkahelyi légkör és emberi kapcsolatok kialakítására törekedett. Magas szintű szakmai tudása mellett tolerancia, empátia, humánum jellemzi. Kollégaként társ volt a mindennapokban, kreatív és precíz munkája, igényessége gyakorlatvezető óvónői példa lehetett, minta mindenkinek, aki gyermekkel és felnőttel foglalkozott óvodában. Mosolygós, bizalmat és elfogadást sugárzó egyénisége, pozitívumokra épített pedagógiai tevékenysége hiányozni fog a gyakorlati képzések mindennapjaiból.

A díjazottaknak a szakmai elismerésért őszintén gratulálok, az elkövetkező évekre, évtizedekre pedig sok boldogságot és jó egészséget kívánok!

Remélem, tapasztalataikra, tanácsaikra a továbbiakban is számíthat közösségünk!

                                                                                                                      Pataky Károly polgármester

GRATULÁLUNK! IMG 20200830 121129GRATULÁLUNK! IMG 20200830 121209GRATULÁLUNK! IMG 20200830 121550

Môže Vás to tiež zaujímať...

SMÚTOČNÝ OZNAM – GYÁSZJELENTÉS

S hlbokým zármutkom oznamujeme občanom, že Klára Krankillová, rodená Daková vo veku 79. rokov zomrela. Jej  …