sobota , 28 novembra 2020
husk
Najnovšie správy
Hlavná stránka / Správy / NAPÍSALI O NÁS – RÓLUNK ÍRTÁK

NAPÍSALI O NÁS – RÓLUNK ÍRTÁK

Elfogadták az idei év költségvetését Királyhelmecen

A tervezett nagyobb fejlesztések zömét az elnyert támogatásokból valósítják meg

Az idei legjelentősebb beruházás a sportcsarnok felépítése, a kultúrház és a szabadtéri színpad felújítása. A város három újabb parkoló kialakítását is tervezi.

Balogh Csaba hivatalvezető hírportálunknak elmondta, a 2020-as költségvetés kiegyensúlyozott, ugyanis 11,031 millió euró bevétellel és ugyanekkora kiadással számol. A dokumentum alapján az általános bevételek elérik a 7,06 millió eurót, a kiadások pedig a 3 millió eurót. Idén 2,9 millió euró tőke jellegű kiadásra számítanak, míg a bevételi oldalon 1,4 millió euróra. A pénzügyi tranzakciókból 2,22 millió euró bevétele lehet a városnak, a kiadásai oldalon 1,12 millió euróval számolnak.

A városban található oktatási intézmények működtetése hagyományosan a legnagyobb tétel, 4 millió euró, tavaly 3,6 millió eurót terveztek erre a célra. A mostani összegből a szlovák alapiskolára 1,04 millió, a magyarra 826 ezer eurót, az óvodára 675 ezer eurót, a napköziotthonokra 170,7 ezer eurót, az étkezdékre 339 ezer eurót, a művészeti alapiskolára pedig 480 ezer eurót költenek.

A városi rendőrség fenntartása idén 199 ezer euróba kerül, a hulladékgazdálkodásra 288 ezer eurót, a gazdasági műszaki ellátó és szolgáltató osztályra 405 ezer eurót, a városi lakásgazdálkodási részlegre 231,3 ezer eurót, a szabadidőközpontra, a közösségi központra, a polgárőrségre, a szociális terepmunkákra, valamint a közös tanügyi hivatalra pedig összesen további 380,3 ezer eurót fordítanak. A kulturális rendezvények lebonyolítására – 150,9 ezer eurót, sporteseményekre 59,5 ezer eurót különítettek el. A személyi jövedelemadóból várt bevételek 2020-ban 3,179 millió euróval gazdagítják a költségvetést.

Fejlesztésre 2,9 millió eurót irányoztak elő – ez az összeg az elnyert pályázatok önrészeit, valamint a saját forrásból finanszírozott beruházások költségeit és az állami vagy európai uniós támogatások összegeit tartalmazza.

A város banki adóssága 758 ezer euró, mely minden évben 232 ezer euróval csökken.  Ha a település pénzügyi helyzete nem változna, és újabb jelentős kölcsönöket sem vennének fel, ezt a hitelt 3 év alatt rendezni lehetne.

A kiadási oldalon idén is több olyan, nagyobb volumenű fejlesztés szerepel, melyet a város pályázati támogatások felhasználásával valósít meg. Ezek közül a legjelentősebb a sportcsarnok felépítése, valamint a kultúrház és a szabadtéri színpad felújítása. Jelentős beruházásnak számít továbbá a szelektív hulladék tárolására alkalmas gyűjtőudvar létrehozására, illetve három újabb parkoló kialakítása. Az utófinanszírozott projekt költségeinek fedezésére a város áthidaló kölcsönt vesz fel.

(bumm, mhk)

Môže Vás to tiež zaujímať...

MESTSKÉ SPRÁVY

Like2 Dislike