piatok , november 15 2019
husk
Najnovšie správy
Hlavná stránka / Oznamy / NAPÍSALI O NÁS – RÓLUNK ÍRTÁK

NAPÍSALI O NÁS – RÓLUNK ÍRTÁK

Fesztivál és a Város Napja Királyhelmecen

Néhány nap múlva szüreti ünnepség lesz Királyhelmecen

2019. szeptember 10. kedd – 14:07
Koncertekkel, bemutatókkal, tárlatokkal és számos érdekességgel várják az érdeklődőket ezen a hétvégén Bodrogköz központjába.

BUMM – HÍR

A város legnagyobb rendezvénye minden éven több ezer érdeklődőt vonz. A változatos programok általában három-négy helyszínen zajlanak, külön helyet kapnak a kézművesek, a gyerekfoglalkozások, a borkóstoló és egyéb fesztiválelemek. Tavaly azonban különleges helyzet nehezítette meg az előkészületeket. A csatornahálózat kiépítésével összefüggő munkálatok tavaly nyáron elértek a Fő utcára, ahol az aszfaltot felbontották, így a hagyományos szüreti felvonulást nem szervezhették meg. A szabadtéri színpad és a kultúrház nem szolgálhatott semmilyen rendezvény, koncert vagy bemutató helyszínéül, ezért 2018-ban a fesztivál szinte minden programjának a Millennium tér adott otthont.

„Tavaly – a korábbiakhoz képest – sokkal nagyobb kihívást jelentett számunkra a szervezés, hiszen sok szempontból is nehéz helyzetben kellett dolgoznunk. Az elmúlt évtizedek során a szervezők és a fesztivál látogatói számára is természetes volt, hogy a kultúrházban, a szabadtéri színpadon, a főtéren, a Lorántffy utcán és a város egyéb pontjain is zajlottak programok, nekünk viszont tavaly és most is, mindent egyetlen helyen, a Millennium téren kell lebonyolítanunk. A cél ebben az évben is az volt, hogy a rendezvény színvonala – a körülmények ellenére – ne csökkenjen, és úgy érzem, ezt sikerült elérnünk. Ráadásul kiderült, hogy a változásnak vannak előnyei is – a programok könnyen, egy helyen elérhetőek, a közönség pedig bizonyára külön díjazza, hogy minden koncert és előadás ingyenes” – nyilatkozta hírportálunknak Pataky Károly polgármester.

Az ismert énekesek és zenekarok koncertjei mindig fontos részét képezik a rendezvénynek. Bizonyára sokakat megörvendeztet majd a Robo Opatovský & Band, Bíró Eszter és Falusi Mariann, Dér Heni, a Bon Bon, a Soulwave Curtis előadása, és valószínűleg sokan várják Magyarország egyik legnépszerűbb, legenergikusabb zenekarának, az Intim Torna Illegálnak a koncertjét is. A régi idők zenéjét kedvelők a Retro fesztiválon szórakozhatnak, és persze lesznek gyerekprogramok és -foglalkozások, sportrendezvények, lesz bormustra, néptánccsoportok lépnek fel.

„Az idei háromnapos rendezvényre is igazi fesztiválhangulatot álmodtunk meg, amelyben mindenki megtalálhatja a neki legjobban tetsző műsort. A 2019. szeptember 14-től 16-ig tartó Bodrogközi Kulturális Fesztivál ezúttal is teret ad a királyhelmeci borosgazdák munkáját dicsérő népies szokásoknak, a modern ember szórakoztatását szolgáló népszerű zenének, és helyi vásárnak éppúgy, mint a népművesek, kézművesek bemutatóinak és népi csoportok műsorainak” – tájékoztatott a polgármester.

A fesztiválon – ahogy ezt a bodrogköziek és az ide látogatók megszokhatták – a zenei, a gasztronómiai és egyéb jellegű fesztiválelemek egyaránt megtalálhatók, így idén is rengeteg alkalmat kínál majd a kikapcsolódásra, az önfeledt szórakozásra. Az érdeklődőket a változatos program mellett különböző kísérő rendezvények is várják. Lesz motoros felvonulás, Retro Fesztivál a Ligetben, zöldség- és gyümölcskiállítás, Szüreti Olimpia az alapiskolában, virágkötészeti és esküvői kiállítás a városháza nagytermében, de a Mailáth József Regionális Múzeumban is lesz izgalmas tárlat, borudvar, gyerekszüret, valamint egész napos élő jazz gitárzene. A helyi gimnáziumban kerül sor a város által alapított díjak átadása, vasárnap pedig ökumenikus istentiszteletre várják a híveket. A szombati programot a helyi Öregfiúk és Felsőzsolca csapatának mérkőzése teszi izgalmassá, és aznap kerül sor a Legszebb kert verseny kiértékelésére is.

(bumm, mhk)

Môže Vás to tiež zaujímať...

OZNÁMENIE – ÉRTESÍTÉS

Firma Pulser s.r.o., ponúka prácu pre opatrovateľky, podmienky: komunikatívna nemčina, opatrovateľský kurz, prax vítaná. V prípade …